Egyéb sportok

Gyémánt Liga: Gatlin legyőzte Boltot, Baji Balázs harmadik

A jamaicaiak hatszoros ötkarikás aranyérmese toronymagas favoritnak számított csütörtök este, még úgy is, hogy először futott idén GYL-viadalon, s egyetlen ez évi 100 métere egyáltalán nem volt meggyőző (10.09 mp).

Bolttal szemben a hosszú eltiltása után három éve visszatért, Londonban bronzérmes Gatlin nagyszerűen szerepelt az eddigi versenyeken, s kiváló formáját az olasz fővárosban is bizonyította.

A rajtot mindketten jól kapták el, szinte egyvonalban egyenesedtek fel, az első harminc méter után azonban nem az történt, ami Bolt futásainál szokott.

A 26 éves jamaicai sprinter ugyanis nem hagyta faképnél riválisait, inkább csak látványosan küzdött, de lábai nem pörögtek kellően, Gatlin pedig a táv második felében végig tisztán vezetett, s ugyan az utolsó métereken kissé már görcsösnek tűnt, Bolt nem tudta megelőzni őt.

Az amerikai 9.94 másodperces idővel győzött, Bolt pedig egy századdal maradt el tőle.

Baji Balázs 110 m gáton 13.44 másodperces egyéni csúccsal – két századot javítva eddigi legjobbján – végzett a harmadik helyen.

A római Golden Gala idén a nagy meglepetések versenye volt, mivel nem csupán Bolt, a tavalyi év legjobb férfi atlétája, hanem 2012 legjobb női versenyzője is "elvérzett": a Londonban három aranyat nyert (200 m, 4×100 m, 4×400 m) amerikai Allyson Felix kedvenc számában, 200-on kapott ki, méghozzá nagyon simán az elefántcsontparti országos csúcsot futó (22.36 mp) Murielle Ahourétól.

Nagyszerű eredményekből nem volt hiány az olasz fővárosban. Férfi 800 méteren az etióp Mohammed Aman (1:43.61 perc), férfi 5000-en honfitársa, Yenew Alamirew (12:54.95 perc), női 400-on pedig a botswanai Amantle Montsho (49.87 másodperc) futott ranglistavezető időt.

A Gyémánt Liga-sorozatnak nyolcmillió dollár az összdíjazása. A 14 versenyből álló széria két döntőjét augusztus 29-én Zürichben és szeptember 6-án Brüsszelben tartják.

A programban 32 szám szerepel, minden számot hétszer rendeznek meg. A győztesek négy, a második helyezettek kettő, a harmadikok egy pontot kapnak, a fináléban a pontszámok megduplázódnak. A számonkénti siker 7600 eurót ér, az összetett győzelem pedig 30 500 eurót.

ATLÉTIKA
Gyémánt Liga, Róma, győztesek:

férfiak:

100 m: Justin Gatlin (amerikai) 9.94 mp
400 m: Lashawn Merritt (amerikai) 44.96 mp
800 m: Mohammed Aman (etióp) 1:43.61 p
5000 m: Yenew Alamirew (etióp) 12:54.95 p
110 m gát: Szergej Subenkov (orosz) 13.20 mp
400 m gát: Johnny Dutch (amerikai) 48.31 mp
hármasugrás: Christian Taylor (amerikai) 17,08 m
rúdugrás: Raphael Holzdeppe (német) 5,91 m
súlylökés: David Storl (német) 20,70 m

nők:

200 m: Murielle Ahoure (elefántcsontparti) 22.36 mp
400 m: Amantle Montsho (botswanai) 49.87 mp
1500 m: Abeba Aregawi (svéd) 4:00.23 p
100 m gát: Dawn Harper-Nelson (amerikai) 12.65 mp
3000 m akadály: Milcah Chemos (kenyai) 9:16.14 p
magasugrás: Anna Csicserova (orosz) és Szvetlana Skolina (orosz) 1,98-1,98 m
távolugrás: Brittney Reese (amerikai) 6,99 m
diszkoszvetés: Sandra Perkovic (horvát) 68,25 m
gerelyhajítás: Christina Obergföll (német) 66,45 m